Meg tudok bocsájtani? (Louis)

Azt a számot hallgatom, amit a megismerkedésünkkor énekelt. Az volt életem legszerencsésebb éjjele. Az a Karaoke bár.... annyit jártunk oda, együtt..   Azalatt az öt év alatt mennyi minden történt.... de a jó dolgok ellenére én még itt ülök a konyhában hajnali egykor egy százas zsepivel, némán zokogok és az órát figyelem. Hogy jutottunk ide? Mi történt velünk? Miért történt ez? Most hol van? Miért nincs itt? Egyre csak ezek a kérdések zakatolnak a fejemben. És a hibát mindig magamban találom. Ma van az évfordulónk. Egy éve még minden rendben volt. Pont a parton sétáltunk, és nem érdekeltek az újságírók. Csak az, hogy együtt legyünk, ennél nem kellett több. Mit rontottam/rontott/rontottunk el? Pontosan 3 éve az esküvőnknek. Úgy volt hogy együtt töltjük ezt az estét. De ez nem érdekelte őt. Ki tudja hol van? Valami nőcske ágyában? A stúdióban? A fiúkkal? Nem tudtok róla semmit, csak annyit hogy pontosan 5 órája kellene itthon lennie, hogy ünnepeljünk. Ma akartam neki elmondani azt a hírt amit egy fél éve még boldogan fogadott volna, felkapott volna, aztán őrjöngve/üvöltve hívta volna a szüleit, aztán egész este a kanapén beszélgettünk volna összebújva. Most már nem vagyok ebben olyan biztos. Most már egy ilyen este csak álmaimban jöhetett szóba. Alig beszéltünk egymással, és akkor is csak veszekedtünk. Reméltem, hogy a hír, hogy a gyermekét hordom a szívem alatt, megváltoztatna mindent.  De hiába. Rajtunk már nem lehet segíteni. Túlságosan eltávolodtunk ahhoz hogy újra egymásra találjunk. A köztünk lévő szakadékot, nemhogy kisebbíteni nem tudtuk, meg őrizni sem, hogy legalább ne nőjön tovább. Minden egyes pillanattal nőtt bennem a felismerés, hogy ezt a szakadékot nem tudom átugrani, se én, se ő. De próbálkozni szabad.... kár hogy csak én teszem. Gondolatmenetem a kulcs zörgése szakítja meg. Belép Boo Bear. Ahogy meglátja, ahogy ott bőgök, leül mellém.
-Kicsim, mi a baj???
Ott abban a pillanatban meguntam, elkezdtem vele ordítani:
-TE!!!! TE VAGY A BAJ!!! ELFELEJTETTED!!! AZ ÉVFORDULÓNKAT! HOGY TEGETTED? MA AKARTAM ELMONDANI, HOGY TERHES VAGYOK! DE TE VALAHOGY NEM MÉLTÓZTATTÁL MEGJELENNI!!! HOL VOLTÁL????
-Terhes vagy?-ül teljesen lesokkolódva.
-IGEN! TERHES VAGYOK! DE EZT TUDNÁD, HA ITT LETTÉL VOLNA!!!!
-A stúdióban voltam, Paul elkobozta a mobilom. De.... te terhes vagy??? Tőlem??
-Hát persze, te barom!!!! Kitől lennék???
-Nem tudom... csak... olyan hihetetlen.
-Nekem mondod??? Honnan tudjam, hogyha megszületik a kicsi, akkor itt leszel és segítesz?
-Nem tudom, hogy itt leszek-e... Ez rajtad múlik. Ha meg tudod nekem bocsájtani amit tettem....-gyűltek a szemébe könnyek.
-Mit tettél?-A szemeim villámokat szórnak.Szinte érzem mit fog mondani, én mégis naivan rákérdezek, és csak reménykedem abban, hogy a válasz, nem az lesz amire számítok.
- Én..... megcsaltalak.... Amikor.... azt mondtam, hogy Zayn-éknél alszom, igazából inni mentem, és a második pohár után, elsötétült minden, és... Annyira elmondhatatlanul sajnálom.... de egy nő lakásán ébredtem....



*15 hónappal később*


A kicsi Chloé-val a kezemben, nézem a tv-t. Hihetetlen, hogy ez a csöppség, már több mint fél éves.  Ma egy éve, hogy Louis végleg kiszállt az életemből. Ma már csak azt az összeget látom belőle amit havonta átutal, semmi többet. Nem mondom, hogy keveset fizet, még így is bőven eléldegélünk. De ez nem kárpótolja, Chloé-t, azért mert nincs itt. Louis, tökéletesen boldog nélkülem. Azt a lányt akivel akkor megcsalt, teherbe ejtette. Most van egy kisfiuk. Nem tudom a nevét, nem tudok róla semmit, de nem is akarok. Egyszerűen, fáj a tudat, hogy más családért hagyott ott. Ezekre a gondolatokra elkezdek könnyezni. De lepillantok kislányomra, aki elkezd az éhségtől pityeregni. Megszoptatom. Evés után, csak békésen nézem az arcocskáját. Nagyon hasonlít az apjára. Elkezdem kapcsolgatni a tv-t. Mindegyiken a sztárhírek mennek. Louis és Eleanor így... Louis és Eleanor úgy. Pont elkapcsolnék, de a csengő megszakítja cselekvésemet. Megigazítom magam és kezemben a lányommal az ajtóhoz lépek. A legnagyobb meglepetésemre Louis áll ott. Akire a legkevésbé számítok.
Boldogan, mosolyogva néz a lányomra.
-Ő az enyém?-kérdezi az édesen.
-Papíron talán-vágnám rá az ajtót, de nem tudom, lábát odarakta, és így csak egy fájdalmasabb nyögés hallatszik.
-Mi a jó büdös frászkarikát keresel te itt? Amikor otthon lehetnél a barátnőddel meg a fiaddal.
-El akarok mindent magyarázni! Az egy dolog, hogy ő lány...
-Nem érdekel!!!!!-üvöltök rá.
-De nem az én Lányom!
A meglepődöttségtől, nem bírok megszólalni. Ehelyett Louis kezdd el  beszélni:
-Hogy hívják?-biccent mosolyogva a lányunk felé.
-Chloé
-Hercegnőm, kérlek bocsáss meg! Mindent el akarok magyarázni!! Csak 5 percet kérek!
-Rendben-nézek rá szigorúan.-De nem több Chloé-nak aludni kell.
Bementünk a nappaliba. Leültem a kanapéra. Ő a fotelban foglalt helyet. Csak minél távolabb tőlünk....
-Emlékszel arra amit mondtam, hogy mi történt akkor a kocsmában?
-Hát persze-húzom gúnyos mosolyra a számat.
-Abból semmi igaz... vagyis de, de nem úgy. Nem feküdtem le vele. Valamit rakott az italomba, és felvitt magához. Ott levetkőztetett, és az ágyba fektetett. Nem feküdtünk le. Nem én vagyok Emma apja! Valami ismeretlen hapsi. Em születése után egyből kértem apasági tesztet. Ma jött meg az eredmény és nem én vagyok, az apja! Soha nem is voltam együtt Eleanorral. Csak megfenyegetett. Azt mondta, mindent összehazudozik, ha el merem hagyni. De voltam akkora idióta, hogy féltem. Féltem a sajtótól. Féltem attól, hogy te mit fogsz mondani. De rájöttem, hogy engem nem érdekel a sajtó. Csak az, hogy veletek lehessek.Ez az egy év, szörnyű volt számomra. Csak a kamerák előtt mutattam magamnak boldognak. Belül halott voltam. Nem tudtam rólad semmit. Csak reméltem, hogy a címedet nem változtattad meg, és itt talállak. Chloé pedig a leggyönyörűbb csöppség akit valaha láttam. Olyan mint te, angyali, édes, ártatlan.  Csak egy kérdésemre válaszolj... ha nemet mondasz, megértem, és békén hagylak. Megtisztelnél azzal, hogy leszel a feleségem, újra?
-Igen!-kiáltom, majd megcsókolom. Ajkaink úgy köszöntik egymást, mint két ismerős. Nyelve számat ostromolja, bejutást követelve. Elmosolyodok ezen, ő viszont kap az alkalmon és átcsúsztatja nyelvét a számba, és lassú táncra hívja enyémet. Percek után levegőhiányában válunk el.
-Ez esetben.... megfoghatnám a lányom?-kérdezi félénken, mire odaadom neki, és meghatottan figyelem, ahogy óvatosan tartja, mint egy porcelán babát. Könnyes szemmel nézi a lányát. Ebben a pillanatban érzem először, hogy bár rengeteg rosszabbnál, rosszabb pillanaton voltunk túl, mégis átugrottuk a szakadékot! Sikerülni fog ,hogy mindent helyrehozzunk, ha nem is azonnal, szépen lassan, apránként. Meg tudjuk csinálni! Magunkért, és legfőképpen  a lányunkért, aki éppen az apja kezében békésen alszik. A szakadékot el fogjuk tüntetni! Érzem!

Megcsalás? (Zayn)

Fejemet a kocsi ablakának döntöttem, és azon gondolkodtam: hol ronthattuk el ennyire? Mi változott meg az elmúlt 2/3 hónapban? Vajon helyre tudjuk még ezt hozni?
Gondolkodásomnak a fékcsikorgás vetett véget. Elköszöntem a lányoktól. Nem akartam hazaérni... Otthon mindig egy dolog várt ha hazaértem: A vőlegényem dühös tekintete, aztán az ordítozás. Sajnos ez most sem volt másképp... Beléptem az ajtón, a kabátomat az akasztóra raktam. Fáradtan léptem ki a magassarkúmból, és raktam azt a helyére. Már épp nyitottam volna ki az ajtót mikor az kinyílt előttem és Zayn-nel találtam szembe magam. Némán nézett a szemembe. Hetek óta most először nem láttam benne a haragot, és a dühöt. helyét most valami más vette át: A szomorúság és a csalódottság és furcsamód az undor. Gyönyörű barna szemeit, régen órákig tudtam nézni, most ezek a szemek pirosak voltak a sírástól. Kérdőn néztem a szemébe, mire ő kínosan felnevetett:
-Meddig akartad titkolni? Meddig akartad ezt tenni? És mióta? Ki az a srác Pezz? Miben jobb mint én?
-Te miről beszélsz?-kérdeztem hitetlenül.
-Ne add nekem az ártatlant! Mondd el ki ez a Mike gyerek!
-Ki a franc az a Mike?
-Ugyanezt kérdezhetném én is! Az email-jeid alapján te nagyon is jól tudod!
-Te elolvastad az email-jeimet?????????-kérdeztem felháborodottan.
-Nem direkt. Bejelentkezve maradtál a gépen, én meg meg akartam nézni, a sajátjaimat. Bár ne tettem volna... Válaszolnál a kérdésemre, és elmondanád hogy mióta tart köztetek?
Pár percig csak bámultam rá, és gondolkodtam, hogy ki a franc lehet ez a Mike, Zayn pedig idegesen meredt rám. Aztán beugrott.
-Tudni szeretnéd, hogy ki az a Mike?
-Igen, kérlek. Világosíts fel!
-Mike Jade barátja! Múltkor amikor feljött meg akarta nézni az Email-jeit. És vele levelezett. Ezek szerint nem lépett ki. Te azt hiszed meg tudnálak valaha is csalni?-kérdeztem hitetlenül? A könnyeim csak ömlöttek szüntelenül.

Úgy ahogy voltam mezítláb kabát nélkül kirohantam az utcára. Nem tudtam merre akarok menni, nem tudtam kihez. Csak egy dolgot tudtam, innen minél távolabb. Hallottam ahogy Zayn utánam üvölt valamit, de nem értettem. Elkezdtem ész nélkül rohanni. Szerencsére a külvárosnak ezen részén nagyon kevés a kocsi. nem fenyegetett az a veszély. hogy valami elcsap. Rohanás közben és meghallottam hogy Zayn követni kezdett és a nevemet üvöltötte, de nem is akartam meghallani,csak még jobban begyorsítottam. De a könnyeim még így is szüntelenül, folytak le arcomon, ezzel tönkre téve a profi által készített sminkemet. Hátra néztem, és mivel nem láttam magam mögött berohantam a parkba és leültem egy padra. Csendesen zokogtam. Az egész testem rázkódott. Egyszercsak egy ismerős meleg kezet éreztem a hátamon. Felnéztem és ránéztem. Elhúzódtam tőle. Szomorúan rám nézett. Leült mellém és elkezdte simogatni a hátamat. Megszólalt:

-Picim, elképesztően sajnálom! A legnagyobb félelmem, az hogy te elhagysz, valaki jobbért.   Azt nem élném túl. Nem bírnám ki nélküled. Találhatnál nálam ezerszer hozzádvalóbbat. Tudom, hogy sokkal jobbat érdemelsz ennél az idióta baromnál... 

-De én ezt az idióta barmot szeretem!-suttogtam magam elé.

-Picim, meg tudsz nekem valaha bocsájtani?

-Lehet egy kérdésem?

-Persze!

-Miért veszekszünk mostanában ennyit?

-Nem tudom... Ugye nem fogunk szakítani?????-nézett rám ijedten.

-Nagyon remélem! Zayn...

-Igen?

-Nagyon szeretlek Zaynie!-legtöbbször zavarta ha így hívom, de most csak elmosolyodott, és az ölébe ültetett. Én nagy szemekkel ránéztem.Mindketten felnevettünk, és hirtelen megcsókolt. Tudom, hogy ez benne lesz az újságokban. De nem érdekelt ebben a pillanatban semmi rajta és ajkain kívül. Nem akartam, hogy bármikor is vége legyen a gyönyörű pillanatnak, Kis idő múlva levegő hiányában el kellett válnunk egymástól. Vöröslő fejjel ránéztem:

-Ezt vehetjük úgy, hogy kibékültünk?

-Szerintem igen.-Mosolyodott el, majd ajkai mohón az enyémre támadtak...

Sziasztok!

Ez volna az első rész! :3

 Nem tudom, hogy olvassa-e bárki a blogomat, de én szeretem írni, szóval....

Írni fogom! 

(Na ez is értelmesre sikeredett! :D)

Hogyha van bárki aki ezt olvassa, Légyszíves komizzon!

Nagyon sokat jelentene!!!!! :3

XoXo for everyone: Flora